Több mint 350 éves prédikációszöveg került elő

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2017/09/12

 

Az OSZK munkatársa, Maczelka Árpád, 2016 októberétől 2017 januárjáig, a Mikes Kelemen Program kutatójaként Floridában végzett feltáró munkát. A program célja, hogy felkutassa, összegyűjtse és hazahozza a diaszpórában élő magyarság nyomtatott emlékeit. Ebbe a hagyatékok könyvállománya ugyanúgy beletartozik, mint a családi levelezések, illetve a padlásokon heverő irathalmok. Kollégánk a sarasotai Kossuth Klub vezetőjének segítségével jutott el Észak-Karolinába, ahol sikerült megszereznie egy 17. századból származó prédikációgyűjteményt, valamint egy ahhoz tartozó 1655-ös datálású kéziratot. A csornai származású Horváth Zoltán Béla 1956-ban emigrált az USA-ba a családjuk birtokában lévő s rájuk vonatkozó, több 19. századi ügyiratot tartalmazó mappákkal együtt. A két kiemelten jelentős és értékes dokumentum mellett ezeket is átadta a levéltár számára.

A több mint 350 éves magyar nyelvű prédikációszöveget a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai restaurálták a Reformáció MNL Projekt keretében, s a Hungaricana közgyűjteményi portál segítségével tették mindenki számára elérhetővé, kutathatóvá.